Kedves látogató!
Iskolánk a Batsányi János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium.
12 évfolyamos iskolaként működünk Újpesten. A Perényi Zsigmond utcai megállótól 190, a Tímár utcai megállótól 550 méterre található iskolánk.
Zsilip utcai megálló 5 perc sétára helyezkedünk el, ahol megállnak a Dunakeszi-Göd-Sződliget-Vác-Fót irányából érkező buszok.
Nagy hangsúlyt fektetünk az idegen nyelv, matematika és informatika oktatásra, 6.osztálytól csoportbontásban tanítjuk őket.
Minden évfolyamon 2 osztály működik, általános tantervvel, 20 fős osztálylétszámmal, 2 osztályfőnökkel.
Fontos számunkra a fegyelem, tisztelet, elfogadás, biztonság. 24 órás portaszolgálat működik, ami a kollégiumi biztonságot is segíti. Szigorú szabályok között éljük mindennapjainkat.
Diákjaink közel 20%-a roma, 4%-uk hátrányos helyzetű. Őket élelmiszercsomagokkal segítjük illetve civil felajánlásokból házhoz visszük a csomagokat.
Minden tanulónknak ingyenes az étkezés.
Iskolánkban kötelező minden gyermeknek az általa választott szakkörre járni heti 1 alkalommal. 30 szakkör közül választhatnak diákjaink.
Kiemelkedő tanulóinkat oklevéllel, 1 szabadnappal és 20 ezer forint értékű könyvutalvánnyal jutalmazzuk. Feltétel: legalább 5 alkalommal szerepelni a Büszkeség falon.